Program - Holokauszt megemlékezés - 2013

Holocaust megemlékezés a Szántó emlékházban

 

2013 április 19. 16.00 Szentendre

 

Program

 

15:40              Közreműködők gyülekezése, rövid próba – ki-ki után következik;  első nevek, utolsó nevek.

 

16:00              Zene – Eredics Dávid/ klarinét

 

16:05              Megnyitó szöveg(Penziás)

 

H. László Magda, volt szentendrei lakos visszaemlékezése:

 

„Szentendrén 1944. június 29-én délután jött a csendőr a gettóba és összeírta a lakókat. Én az Erdélyi Juci húgával, meg a Perlusz Aladárral megállapítottuk, hogy ez azt jelenti, deportálni fognak bennünket.

Másnap reggel négy órakor jött a csendőr, azt mondta, hogy van fél óránk a csomagolásra.

Vittek bennünket, nem tudtuk mi lesz az úti cél. Csak a fal mellett volt szabad menni.

Egy veknit dobtak oda nekünk, úgy mentünk a vagonnal Monorra, ott a téglagyárban a földön feküdtünk. Ez június 30.án volt.

A monori pályaudvaron álltak már a vagonok, beszálltunk.

A vagon mindig zárva volt. Amikor elvittek Auschwitzba 97-en voltunk a vagonban, nekem guggolnom kellett. A csendőrök még egy kis rést sem engedtek a vagonajtón, azt is becsukták. Július 9.-én érkeztünk Auschwitzba a nagymamámmal és a szüleimmel. Hajnal volt, vasárnap láttuk a fényeket és éreztük a füst szagot.”

 

Szentendrén 1944-ben majd’ 250 zsidó élt. Köztük orvosok, hentesek, kereskedők, iparosok – mint bárki más. És gyerekek.

Az áldozatok, akik Szentendréről és a környező kisebb településekről soha nem tértek vissza, összesen 171-en voltak. A zsidó hagyomány része halottaink nevének felolvasása a zsinagógában Jahrzeitkor, halálozásuk évfordulóján.

Emlékezzünk meg róluk nevük felolvasásával:

 

16:10              Nevek felolvasása (Penziás felszólít)

 

16:20              Záró szöveg (Penziás)

 

A régi zsidó hagyomány szerint kegyeletből egy-egy követ, kavicsot helyezhetnek el az emléktábla köré az emlékezők. Kérjük tegyék meg! Köszönjük a részvételüket!

 

Közben:        Zene– Eredics Dávid /klarinét

 

 

Ha szeretne hozzászólást írni, kérem jelentkezzen be a Főoldalon a Belépés nevű modulban!