Kis nyári pornográfiák

Rend, fegyelem, hasizom

Hogy mi a véreseres bánat?

Hogy a kószáló diák, ha nem tudja hitelt érdemlően bizonyítani, hogy ő iskolaidőben hitelt érdemlően kószál, akkor rendőr viheti erővel vissza az iskolába? Már nincsen kószáló pulyám, de ha volna, akkor addig az a kurva kölök nem mehetne sehová, míg hitelt érdemlően nem tudná hamisítani az aláírásomat, hogy legyen neki igazolása bármikor. Ülnénk együtt, vezetném a kis kezét, soha nem voltunk és leendünk ilyen meghitten egymással. ahogy újra meg újra kanyargatja az y-okoat, el is határozzuk, hogy csakis a Fideszre szavazunk, kosz vasz koszt.

Egy geróf följegyzéseiből, avagy

a kisdobos ott segít, ahol tud

Nézve a Fejér megyei földoligarcházást, attól tartok, jó része a nagyapám birtokaira vonatkozik. Nem kellett volna talán ez a demokratikus hajcihő ott 1945-47 táján. Most minden szépen az öregé volna, és majdnem mindenki jól járna. (Engem kivéve – az a sok macera a cselédséggel, hagyjuk…)

Az én nagyapám rendes oligarcha lenne, vagy még annál es jobb. Nem volna korrupció,rend volna, a gazdaság működnék, a népek meg volnának elégedve, és így vélhetően a Fideszre szavaznának.

Mindennek az ára nem volna nagy, az uradalom megtartaná a törvényeket, de az nem elvárható reálisan a nagyapámtól, hogy az embereket egyenlőnek tekintse, úgyhogy ezt a republikánus vonalat el kéne felejteni (de ez talán nem fájna nagyon a mai kormánynak). És hát, egyeseknek talán váratlanul, le kéne állni evvel a Horthy-projekttel, nagyapám nem kedvelte ezt a tenger nélküli tengeri micsodát. És bizony birkapörköltre se látná vendégül a kormányt. És félő, a felcsúti futballakadémiát se támogatná. Senki sem fenékig tejföl.

Olvasni, olvasni, olvasni

A nagyapám mellett még a népi írók nem állhatták kormányzó urunkat (mint a kukoricagölödint). Ezért aztán magukat a népi írók örökösének tudó, Horthy-ügyben legjobb esetben is csak hallgató kollegáim figyelmébe: tessék már elolvasni, miket írt-mondott a korszakról Illyés, Németh László. Vagy Szabó Zoltán. Bibóról nem is beszélve.

Mi, írók

Csáki Judit írt fontos cikket a Narancsba(n) a POSzT kapcsán a szakmai összetartásról, összetartozásról, szolidaritásról. Ennek hiánya, attól tartok, minden szakmára, közösségre többé-kevésbé jellemző. Rossz, hogy nincs egységes felháborodás azon, ahogy a politika bánt  az irodalommal a Nyírő-ügy során. Ilyen ordenáré használat legföljebb az ötveenes években volt. Az irodalom mint alibi, mint hatalmi hadakozás tárgya, kiszolgáltatottja, szenvedő alanya. Irodalombarát parlament, elnök: brrr. Kikérjük magunknak!

Hol

Kenyeres tanár úr már többedszer jelzi kis glossza-szerűségeiben magától értetődő ellenérzését Nyírő tantervi szerepeltetését illetően. És hol vannak a nagynevű professzortársak? Hol az Akadémia ilyen-olyan osztálya, hol az Irodalomtudományi Intézet?

Kialakult (mondhatni szokás- és félő, szükségszerűen) az az idiotizmus, mintha a baloldalnak az állna érdekében, hogy Nyírő minél rosszabb besorolást kapjon , rossz író, jó fasiszta, a jobbnak meg fordítva, székely apostol, kicsit megtévedt. Ostobaság büszkén hangoztatni, hogy nem olvastunk Nyírőt, az még csak műveletlenség. Szerintem nem nagy műveletlenség, és eddig úgy tudtam, erről volna is irodalmi közmegegyezés (bár ez a köz mintha hallgatna, ld. a fenti bekezdést). De erről lehet beszélni. Bármi érték újrafölfedezése érdekünkben áll. Nem áll érdekünkben pecsételgetni. De néven nevezni igen. Valóban nem háborús bűnös, mert nem mondták annak, ez ténykérdés. Igaz lehet, hogy írásaiban nincs fasiszta ez meg az (legföljebb, hogy minden magyar jó, minden román rossz, a zsidók meg rettenetesek). Másfelől csak nyilas propagandista az, aki nyilas eszméket propagál. Az tehát értelmes kérdés, hogy mennyire volt nyilas, mert valamennyire mégiscsak a’ vót. Valamelyik kormánytisztviselő a sokat citált Göbbels-dicsőítésre, a történelem változó kontextusának bonyolultságára utalt. Ez vacak maszatolás, hazudozás, értéktudatos konzervatívhoz méltatlan.

Mint mindenkinek, Nyírőnek is van története. Ezt kell ismernie annak, aki beszélni akar róla. De se a története, se a művészetének nagysága nem teszi magától értetődővé, hogy tananyag legyen. Akkor meg mért. Erre kellene mondani valamit a kulturális kormányzatnak (és nem azt, hogy oly sokan akarják). Olyat, amelyet legalább a vele rokonszenvező szakma elfogad. Lehet persze, hogy ez a helyzet.

Ha

Mint ahogy az is lehet, hogy a fentebb említett nevek, Illyés, Németh László, nem számítanak most. Tudniillik, ha Nyírő nagy író, akkor ők tényleg nem azok. Se Móricz, se Kosztolányi, se Karinthy, se Babits, se Pázmány, se Pilinszky. Tamási Áron se persze. és így tovább, senki, mindenki, akit most többé-kevésbé közmegegyezésszerűen többé-kevésbé nagynak tartunk. Az igaz, hogy ez választás kérdése, nem természeti törvény.

És egy másik ha: Nyírőről nem fogunk tudni épeszűen beszélni, ha Horthyról nem tudunk. Mondjuk, ha Tőkéczki László felfogása, annak komplexitása a mérvadó, akkor az úgy vonzza Takaró Mihály Nyírő-Wass Albert –stb. látomását, mit mondjak, mint Arany János Petőfit. Goethe Schillert. Stan Pant (ez már volt). Gyöngytyúk a takonyt. Ha, akkor, ez koherens, és akinek ennyi jó kevés – hát az szóljon. Mondjuk az ifjú konzervatívok.

Meleg, avagy unokák, gyerekek

Nagyon meleg van, kicist eluntam magam, megint abba a csapdába estem, abba a nevetségességbe, hogy meg akarok valamit beszélni – lényegében mindenkivel. De azért végigszaladok még a céduláimon.

Emberi erőforrások minisztériuma: beh ritka szép magyar elnevezés. Az új miniszter kinyomta az előzőből a nemzetit, nem biztos, hogy vicc, ha azt mondjuk, ehhez kellett bátorság, és ez tényleg egy vicc. Talán ezért érezte úgy, hogy nyilatkoznia kell arról, amiről nem kell nyilatkoznia (mert majd lesz pályázat stb.), a Nemzeti Színházról, hogy az majd oly kezekbe kerülend, hogy mindenki büszkén mondhatja, van egy Nemzetink, és ez tényleg nemzeti. Szóval a mostani Nemzeti nem nemzeti? Egyszer talán elmondja Balogh miniszter úr, miért nem tartja szégyenletesnek ezt a mondatot. Mondjuk, mert az unokája majd rákérdez. És nagypapa, azt is megmondtad nekik, hogy ki a magyar? Néz az unoka, néz, és a volt miniszter orcáját szép lassan elönti mégiscsak a szégyen pírja. Az emberarcú Fidesz, gondolja az unoka, és átöleli a nagyapját. Szereti. Persze a miniszter csak alkalmazkodik bizonyos közbeszédhez, a „volna rá igény”-hez, mert hol a fejétől bűzlik a hal, hol a haltól, amely vagyunk, a fej. Ha így, ha úgy: szag van.

Felelősség: Urfi Péter nyílt levelet írt Rockenbauer Zoltánnak Szélsőjobb propaganda a Dunán címmel. Nem részletezem, rovásírás, Takaró Mihály („ez az ember, nevezzük őt most embernek’, ezt bírta mondani egy kortárs magyar íróról, ezt a mélyen keresztény gondolatot, háttérben az elégedetten mosolygó Kondor Katalinnal, vagy azt, hogy – mindegy; deine Mutter, és akkor még finom voltam, európai és volt piarista diák), ilyesmik.  

http://magyarnarancs.hu/publicisztika/szelsojobb-propagaanda-a-dunan-nyilt-level-rockenbauer-zoltannak-80212

R. úgy válaszolt, mintha nem R. Z. volna, vagyis nem az a jobboldali férfiú, akinek a különböző oldalakon is van tekintélye, akinek hajdani, baloldal általi kultúrdiplomáciai mellőzését baloldaliak is hibának tartották, akivel a Katonában, a nemzetiben is lehetett találkozni (ez feltűnő, itt tartunk a hülyeségben) stb., de nem dicsérni jöttem. Válasza méltatlan hozzá, legjobb esetben semmitmondó. http://magyarnarancs.hu/olvasoi_levelek/rockenbauer-valaszolt-80225/?orderdir=novekvo Hogy az említett műsorok nem az ő személyes ízlését tükrözik. Ez persze helyes, de ő a felelős szerkesztő. Meg hogy a sokféleségben megtalálja majd Urfi is a magáét. És hogy nem vitázik, mert az parttalan.  mégiscsak meg kéne mondania, miért nem szélsőjobb propaganda az, amiről a kérdés beszél.

Akkor most jöjjön a gyerek-motívum (színes, szélesvásznú): R-nek kis gyereke van. Mit fog neki mondani erről, ezekről 15 év múlva? De hát, édesapám, oda van írva a neved. Minden stáblistára. Veled végződik, erre nem gondoltál?

Kis fontos

Jó nézője vagyok Kálmán Olgának, napról napra láthatni egy valódi újságírót – komoly, fontos élmény. Sokszor nyaggat politikusokat, többnyire nyaggatni kell őket, hogy elmondják azt, amit kizárólag eltitkolni szeretnének. Most hallottam Újvidéken a politikus beszédmód jellemzésére: Én nem mondtam, hogy igen, és nem mondtam, hogy nem, hanem éppen ellenkezőleg.

Jut eszembe: Fidesz magyarságpolitika. Ahol megjelentek, fű nem termett. Hajlandó vagyok azt gondolni, hogy a nemzeti kérdésekre oly érzéketlen baloldal passzivitása is jobb, mint ez. Megjelentek a fiúk, és kivétel nélkül mindenütt rosszabb helyzetbe került a magyar kisebbség. Mindenhol, Szerbiában, Romániában, Szlovákiában. Talán csak az ausztráliai magyarok nem szívtak. Milyen rész-jó származott mindebből? Nemhogy a nemzetnek, de a Fidesznek se – sőt. Ezt mért nem illették hars szóval a nemzeti elkötelezettségüket amúgy nagyon is hangsúlyozók? Vagy bárki jobboldali. Megint segítek: képzeljék el, hogy nem Orbán, de Gyurcsány, nem Kövér, de – bárki „azoktól”. Mindjárt találnának szavakat. Kénének is.

De vissza. A minap az új erőforrással, L. Simon Lászlóval beszélgetett Kálmán Olga, és avval akarta zavarba hozni (ezt mi, nézők, szeretjük), hogy olvasson föl az államtitkár az államtitkárhoz nem illő verséből. De az újságírónő itt kivételesen hibázott. Nincs jó vers, mely államtitkárhoz illene. És minden költő zavarba hozható, mint állampolgár a műveivel. Egy apa például (Legföljebb, ha L. Simon nagyon elkezdene isten –haza- családozni, akkor egy kis demagógiával [ennyit azért megérdemelnek] a pina-fasz-együtt-basz jellegű lírai magasságok ráolvashatók…)

Ez tényleg „összefüggéseikből kiragadás”, erre mozgósítani tudom a szolidaritás érzését, függetlenül attól, hogy L. Simon milyen ember, államtitkár, kiadó, gazdálkodó, munkáltató, házigazda. Itt most csupán egy rosszul végiggondolt akció áldozata. egy szenvedő alany. Arról nem is beszélve, hogy az ócska szélső-neo is evvel támadja. Így aztán még majd azt találja gondolni, állva a kettős viharban, hogy minden rendben.

(Az Élet és Irodalom 2012. július 6-i számában megjelent írás)