Virág a trágyadombon (Takács Ferenc írása) |
VIRÁG A TRÁGYADOMBON
avagy ki (nem) olvasta az Ulyssest
- I. rész
A dublini James Joyce Centre-ben június 16-án maga az Ír Köztársaság elnöke, Michael D. Higgins nyitotta meg az idei Bloomsday ünnepi eseményeinek a sorát. A Bloomsday („Bloomnapja”) egy irodalmi mű, James Joyce 1922-ben, azaz éppen kilencven éve megjelent Ulyssesének az emléknapja, s emléknapnak is szokatlan módon emléknap, mivel ekkor egy fiktív, azaz sosemvolt napnak az évfordulóját ünneplik, az Ulysses cselekményének dátumát, 1904. június 16-át: ezen a napon játszódik le a soha le nem játszódott történet, benne a sosemvolt szereplőkkel, Leopold Bloommal (őróla nevezték el az ünnepet), Molly Bloommal, Stephen Dedalusszal és a többiekkel.
|
Nyílt levél Áder Jánosnak |
Frank Tibor, kanadai állampolgár nyílt levele Áder Jánosnak*
Dr. Áder János
Köztársasági elnök úrnak
Köztársasági Elnöki Hivatal
1536 Budapest, Pf. 227
Július 19, 2012, Toronto
Tisztelt Köztársasági Elnök Úr!
Örülök, hogy elment Izraelbe, a Wallenberg-évfordulóra.
Szóvá kell tennem azonban, hogy a hírügynökségek szerint Ön ezen az évfordulón azt mondta, hogy „a magyar állam nem védte meg a zsidókat, hanem tétlenül szemlélte a zsidók elszállítását”.
Gondolom, hogy vagy a hírügynökség írta el, vagy Ön volt egy pillanatra figyelmetlen. Engedje meg, hogy mint az Ön honfitársa, innen a tengeren túlról elmondjam, miért sért engem – és gondolom sok más honfitársamat – a fenti megfogalmazás.
|
1 minute silence for the eleven victims of the 1972 Munich Olympic Games massacre |
A Minute for Munich
As you are aware, there have been a number of campaigns urging the IOC to hold a minutes’ silence during the Opening Ceremony of the London Olympics. Unfortunately the IOC has decided against this commemoration. So, TheZionist Federationis inviting you to join us in remembering the 11 murdered Israeli Athletes.
|
Szétesett Izrael nagykoalíciós kormánya (120-ból 94 képviselő volt kormánypárti), és aligha lesz elkerülhető, hogy idő előtti választásokat tartsanak. Saul Mofaz, a Kadima (Előre) Nevű középjobb párt elnöke megszavaztatta parlamenti frakciója tagjait, és három képviselő kivételével az összes a távozásra szavazott.
|
Elfeledett pápai szomszédaink |
Holokauszt - Konrád György író szerint a gyilkosságnak nem lehet jóvátétele
Az arcokat figyelem a pápai zsinagóga életnagyságú családi képein. A tekintetekben nincs még ott a Kertész Imre-i sorstalanság előjele. Büszke, vállalt arcok kevés mosollyal. A fotóknak vannak komponált hangsúlyaik a családon belüli hagyományos értékrend szerint. A képek szereplői mégiscsak együtt értelmezhetők, együtt alkotnak egészet. Valami megszakíthatatlan összetartozás, a nemzedékek történelmi összekapaszkodása bújik meg ezeken a fekete-fehér fotókon.
|
|
atv.hu - Szenes Hanna: ma lenne 91 éves |
Chana Senesh, Szenes Hanna, Szenes Anikóként született 1921-ben. Édesapja, Szenes Béla ismert újságíró és színpadi szerző volt. Anikó hat éves volt, amikor édesapja elhunyt, így Giora nevű testvérével együtt édesanyja, Katerina nevelte fel. Szenes egy református lányok számára létesített magániskolába járt, ahová katolikus és zsidó tanulókat is felvettek. Kitűnően érettségizett, de továbbtanulását megakadályozták a zsidótörvények, és 1939 szeptemberében kivándorolt Palesztinába. Nahalalban, a lányok mezőgazdasági főiskoláján szerzett diplomát. 1941-ben a Sdot Yam kibuc tagja lett és csatlakozott a Haganához, a zsidó védelmi fegyveres szervezethez.
|
Szenes Hannára emlékezett a Mensch Alapítvány |
1921. július 17-én született Szenes Anna "Anikó" Budapesten, aki aliájázása után 1944-ben a brit hadsereg főhadnagyaként mégis önként hazatért a magyar zsidók deportálását akadályozni – ejtőernyősugrást végrehajtva Jugoszláviában –, s vált a nyilasok áldozatává. A Mensch Alapítvány minden évben ünnepséggel emlékezik meg születésnapján a költőnőről és a meggyilkoltak százezreiről.
|
|
|
|
<< Első < Előző 11 12 13 14 15 16 17 18 Következő > Utolsó >>
|
13. oldal / 18 |