Népszava online: A Horthy-év programja |
A Horthy-emlékév az nagyon jó. Aztán legyen még Szálasi-, meg Rákosi-, meg Kádár-emlékév, - én még beiktatnék a Grósz-emlékév elé legalább egy Münnich Ferenc-emlékhónapot is. Így lesz az életünk egy hosszú, hejehuja mulatság. Aztán egy szép napon elérünk az Orbán-majálishoz, rögtön a Gyurcsány-fesztivál után.
|
Interjú Olti Ferenccel egy rendkívüli összefogásról |

Olti Ferenc balatonfüredi holokauszt-túlélők gyermeke. A BZSH volt elöljárója, a MAZSIHISZ volt alelnöke, több zsidó szervezet elnökségének tagja. Önmagát zsidó közéleti aktivistának nevezi. 1973-ban a Veszprémi Vegyipari Egyetemen végzett rendszermérnökként. Egészségügyi, majd pénzügyi területeken dolgozott informatikai projektek megtervezésében és kivitelezésében. Tanított az ELTE-n, a BME-n, egészségügyi főiskolákon, valamint a Veszprémi Egyetemen. Ez utóbbi rektor helyettese is volt. Jelenleg egy banki szoftverekkel foglalkozó nemzetközi cég magyarországi képviselője. Vele készült az alábbi interjú.
|
World Jewish Population (2010) very interesting tables |
Budapest: Torten gegen rechte Tiraden |
Die größte jüdische Gemeinde Osteuropas blüht, doch Rechtsradikale schüren die antisemitische Stimmung.
|
A www.storymap.hu című platformon (regisztrálást követően) számos ügymenetre nyílt lehetőség.
|
|
Kertész Péter: Kínos ügy... |
Simon Peresz, Izrael Állam elnöke 5773. évi újévi üzenetét a diaszpóra zsidó közösségeinek |
Itt ragadom meg az alkalmat, hogy boldog, eredményekben és egészségben gazdag új esztendőt kívánjak Önnek és családjának.
Üdvözlettel,
Ilan Mor
nagykövet
Izrael Állam elnökének üzenete a diaszpóra zsidó közösségeinek a zsidó újév alkalmából
2012. szeptember
Különleges öröm számomra, hogy szívből jövő jókívánságaimat küldhetem a világ zsidó közösségeinek a magam és izraeli testvéreitek nevében most, amikor készen állunk egy reménnyel és optimizmussal teli újévre.
|
|
|
|
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>
|
8. oldal / 17 |